2013. július 23., kedd

Asterix és a Pikt törzs

Asterix és Obelix kalandjait 1961 és 1979 közt huszonégy albumban tárta elénk két francia fenegyerek, René Goscinny író és Albert Uderzo rajzoló. Goscinny halála után a szerzőtárs egymaga vitte tovább a sorozatot. Két album még kettejük neve alatt jelent meg, hiszen hagyatékból dolgozott, nyolcat egymaga tárt elénk.

Idén Uderzo úgy döntött, átadja a stafétát a fiatalabbaknak. Jean-Yves Ferri és Didier Conrad (Raj, Tigresse Blanche) azok a szerencsés és elátkozott alkotók, akik neve ott díszeleg a 2013. október 24-én megjelenő albumon. Szerencsések, hiszen egy patinás sorozatot karolhatnak fel, és amennyiben sikeres, vihetik tovább a hírnevét évtizedekig. És átkozottak, mert két tucat hamisítatlan Goscinny-Uderzo szori után a közönség fanyalogni fog. Nem olyan a rajztechnika, ugyanolyan a rajztechnika, nem annyira vicces, kevés benne a bunyó, sok benne a bunyó... S annak a terhét is cipelniük kell, ahogy Asterix talán már nem korszerű, a verekedések pedig elcsépeltek.

Asterix és a piktek (forrás www.asterix.com)
De én bízom és várva várom az albumot. A történetet egyébiránt a skót felföld nyers szépsége ihlette és az ibérek, britek, helvétek után a pikt törzs ismerkedik meg a gallok két vitézével és a híres-neves varázsital hatásával. Az album, most először egyszerre jelenik meg több nyelven franciául, angolul, skót-gael és más fordításban. A magyar változatra minden bizonnyal egy kicsit várni kell. Számomra a legszomorúbb nem az időbeli csúszás, hanem az, hogy Tímár György (akinek Alfa-béli fordításain nőttem fel, ezért számomra ő AZ Asterix honosító) már nincs köztünk, hogy magyarra ültesse ezt az új albumot.

A franciául és angolul tudók számára bővebb információ és beszélgetés a szerzőkkel a www.asterix.com weboldalon. (A videó angol feliratos.)

2013. július 6., szombat

Hogyan szedjünk fel metálos csajt?

A címlap
(forrás: a szerző facebook oldala)
Amikor először megláttam ennek a képregénynek a címét, rögtön rávágtam, hogy "ugyanúgy, mint egy vasorrú banyát: egy hatalmas elektromágnessel". Ha valaki most azt gondolja, milyen kisstílű dolog szóviccelni egy képregény címével, azt szeretném megnyugtatni, hogy maga a mű sem komolyabb hangvételű ennél.

Kabaman művésznevű embertársunk a - szeretném így nevezni - magyar képregény-underground egyik alakja. Nem tagja semmilyen képregényes érdekvédelmi- vagy képző szervezetnek, nem jár iparművészeti egyetemre, csak gyakorolgat szorgalmasan, képzi magát, és időnként előrukkol valamivel. Hogy mivel, azt sosem tudhatjuk, mert - úgy érzem - a fejében sokkal több ötlet van, mint amennyit ideje és festékkészlete megvalósítani enged. (Az igazi alkotók mind ilyenek és az alkotás első alapszabálya itt kerül napvilágra, a szelekció, a fájdalmas elvetés, kihagyás művészete.)

Tudvalevő, hogy a képregényrajzolóknak arcokra van szüksége. Egy arzenálra, melyből a történetéhez kedvére válogathat (castingolhat). Ki így szerzi be az arcait, ki úgy, Kaba jelenleg az ismeretségi köréből válogat. Bár fogalmam sincs, ki az a Puszti, de lazán el tudom képzelni, hogy egy oskolatárs, sörtestvér vagy valami ehhez hasonló kapcsolat fűzi az alkotóhoz. Puszti pár oldalon elmeséli nekünk, hogyan szedjünk fel metálos leányzókat koncerteken, fesztigyálokon. Van itt minden, ami egy Exploited számban (szex és erőszak) és egy Walt Dizni Stúdió alkotásban (idióta mellékszereplők és happy end). Ha valakit szép emlékek fűznek a Kretén vagy a Móricka periodikákhoz, azoknak megsúgom, hogy ennek a műnek valahol ott lenne a helye. És ez nem negatív vélemény, mert nem egy manapság elismert képregény-művészünk kezdte vagy folytatta azokon az oldalakon.

Magáról a történetről nem fogok mondani semmit (mert a történés kevesebb, mint a Wolfi alkotásban). Bátran ajánlom mindenkinek, akik kicsit többre érzi magát hivatottnak a kilencgag oldalon kattogtatásnál. A rajztechnika érezhetően csiszolódott ismét. Kabaman lassan védjegyévé teszi az cselekmény és a háttér más színűvel kihúzva szétválasztását. A szüvegbuborékok alján ezúttal megjelent némi folyadék is. (? Nem biztos, hogy az, de a színe engem sörre emlékeztet, bár így a hab aránya mértéktelenül sok.) A képkockákról nem hiányozhatnak az apró részletek (fül mögé tolt gallyacska, a szerző cameoja) amelyekkel eleddig bármely rajzoló megvett engem és Kaba sem kivétel. Noha, ezúttal én vettem meg a képregényét, nem is óccsó áron, de ez van, ha valaki nyomdai és szponzori támogatást mellőzve, önmaga kényszerül kiadni a műveit.

Maga a formátum A4-es, irodai fűzés. A képe rendben lenne, ám szkennelési-nyomtatási eljárás során a margók miatt bizony látszik azeredeti lapok széle. (A szkennelt kép ugyanis nincs kifehérítve, bizony halványszürke az. Ajánlom az CTRL+L használatát a fotóboltban.) S hogy látszanak az eredeti oldalak kontúrjai, az csak a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy emiatt az összes beírás háttere, ahol fehérre lett "meszelve", szintén elüt. Már rögtön a címlapon, a címsorban, de rendre a belső oldalakon is. Ezt nem tudom a magánkiadás számlájára írni, és dorg-dorg jár érte. Ahogyan az ä hiányáért is. Nem ördöngősség, rendes billentyűvel ALT+132 (a num padon), laptopon pedig google "umlaut a" és kopipészt.

Ezek miatt a kis gixerek miatt szeretek úgy gondolni a birtokomban lévő füzetre, mint egy korai, első kiadásra, melyet majd lecserél valamikor egy nyomdázott, kötött kiadvány; és ez a változat akkor ér majd valamit, ha Kaba befut, öregen elhal és még ötven év eltelik, amikor valaki a hagyatékomat rendezgetve rábukkan elre és elíbéjezi jó pénzért.

- dp-

2012. szeptember 8., szombat

Retró képkockák 1.

Hátha valaki emlékszik ezekre a magyar kamionsofőrök által Törökországból - néha ülés alatt - behozott édességekre és a csomagolás alatt rejlő kincsekre.